Új korszak kezdődik a férfi vízilabda válogatottnál

2022. júl. 24. Szikora Tamás

Bár a hazai rendezésű világbajnokság nem alakult jól a magyar férfi válogatott számára, arra talán kevesen számítottak, hogy épp a nyár közepén cserélnek majd szövetségi kapitányt. A választás arra a Varga Zsoltra esett, aki az utóbbi időben fantasztikus sikereket ért el.

Volt egy aranykorszaka a magyar férfi vízilabdának, amikor sorra jöttek a sikerek, és ezeknek köszönhetően senkiben sem merült fel kérdések az akkori szövetségi edző, Kemény Dénes személyével kapcsolatban. Az előző évtized elején aztán eljött a váltás ideje, ugyanis a sportág élmezőnye szép lassan kezdett változni, akkori legjobbjaink közül már többen is  a visszavonulásra készültek, a londoni ötkarikás játékok pedig végleg pontot tett ennek az érának a végére.

Ekkor jött Benedek Tibor, aki a történtek ismeretében egy nyomástól mentes, és fiatalított válogatottat irányíthatott, mint kiderült sikeresen. A 2013-as világbajnokságon talán az ellenfelek sem számoltak igazán a magyarokkal, a végén aztán mégis itthon landolt az arany, de az egy évvel későbbi Eb-ezüst is biztatónak tűnt. A rákövetkező évek aztán ismét visszaesést mutattak, így a kapitány lemondása után érkezett Märcz Tamás, aki félévnyi munkával is képes volt olyan csapatot összerakni, mely az első hazánkban rendezett világbajnokságon a döntőig menetelt, később hosszú sorozatot lezárva, 21 esztendő után Európa-bajnoki címet szerzett, és a nehezített körülmények ellenére tavaly a Tokióban rendezett olimpián is a bronzérmesek lettek.

Ezek után idén kissé sokkoló volt, hogy csak a hetedikek lettünk a vb-n, amit úgy tűnik már a vezetőségben sem toleráltak, mivel meglepő módon kevéssel a következő kontinentális megmérettetés előtt ismét új edző vette át a stafétát. Varga Zsolt az elmúlt néhány évben hihetetlen sikereket ért el a Ferencváros irányításával, 2014 óta három bajnokságot, két Európa-kupát, egy Európai Szuperkupát nyertek míg 2019-ben a Bajnokok Ligájában is a csúcsra jutottak.

A Fradival tehát már többszörösen bizonyított, most azonban óriási kihívás előtt áll. A játékosként Sydney-ben olimpiát nyert szakemberre a szokásosnál is nagyobb teher hárul, miután az idő szűke miatt már a klub sem keres új edzőt, így kettős szerepben kell majd helytállnia. Hogy rövid idő alatt tud-e akkora csodát tenni, mint elődei, arra majd az augusztusi Eb adhat választ, ám az biztos, hogy bízik a saját képességeiben.

„Ahogyan ismertek, munkamániás vagyok, a legszívesebben már most ott állnék a parton síppal a számban. Egy biztos, a következő időszak jelmondata a „munka, munka, munka, fejlődés, fejlődés, lépésről lépésre” lesz. A legfontosabb, hogy minél előbb megnevezzem a keretet, a játékosok megkapják azt a nyugalmat, amire szükségük van a munkához. Nyakunkon az Eb, nem késlekedhetünk” – idézte őt az MVLSZ honlapja.

A frissen kinevezett szövetségi kapitány a bejelentés után két nappal már kihirdette a 19 fős bő keretét. A kapusok között Kardos Gergely (BVSC), Lévai Márton (OSC), és Vogel Soma (FTC) készülhet fel, a mezőnyjátékosok esetében pedig Ágh György (BVSC), Angyal Dániel (Szolnok), Batizi Benedek (BVSC), Burián Gergely (OSC), Fekete Gergő (FTC), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Vadovics Viktor (Vasas), Vigvári Vendel (FTC), Vigvári Vince (OSC), és Zalánki Gergő (Pro Recco) lehet a csapat segítségére. Két megszokott név hiányzik a felsorolásból, de természetesen erre is megvolt a megfelelő magyarázat.

„Az elmúlt időszak válogatott csapatkapitányának, Varga Dénesnek a kvalitásait senkinek sem nem kell ecsetelni, ugyanakkor úgy ítélem meg, hogy neki most pihenésre, regenerálódásra van szüksége. Az év elején átesett egy műtéten, amely után hamar edzésbe állt, klubjában és a válogatottban is rengeteget játszott, nem véletlenül, hiszen a klasszisa vitathatatlan. Bízom benne, ki tudja magát pihenni, és a következő időszakban újult erővel veti bele magát a munkába. A válogatottban is alapembernek számító Vámos Márton pedig szemműtét után regenerálódik, ezért nem tudja velünk megkezdeni a felkészülést”

árulta el a szakember az MTI-nek.

(Képforrás: nemzetisport)