Négy retro édesség, ami még most is olyan finom, mint gyerekkorunkban

2022. dec. 28. Farkas-Csamangó Tekla

Emlékeztek még a régi, vasárnapi ebédekre, amikor nem gumicukor és csoki került elő a fiókból a gyerekeknek, hanem isteni, házi édességek, amiket anyuval vagy a mamával sütöttünk? Még most is érzem azokat az illatokat, a kemence meleget és hallom a nagymamám nevetését. Persze nem volt mindig hatféle finomság, mégis imádtuk.

Ehhez hasonló szavakkal emlékezett vissza a napokban egyik ismerősöm a gyerekkorára eszembe juttatva a régi, szép időket. Úgyhogy kisebb kutatásba kezdtem, és összegyűjtöttem néhány retro süteményreceptet, amiket most megosztok Veletek.

Habár ma már egyre kevesebb háznál van kemence, és talán az unokákkal való sütögetés sem mindennapos, gyermekeket és felnőtteket is meg lehet örvendeztetni ezekkel a sütikkel. Édesszájúak figyelem, időutazásra megyünk, tartsatok velem!

Madártej

Egyszerű finomság kevés hozzávalóból, gyorsan.

Hozzávalók

  • kb. 1,5 liter tej
  • 5 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 1,5 evőkanál liszt
  • 1 csomag vaníliás cukor

Elkészítés

Egy edénybe feltesszük főzni a tejet, addig pedig szétválasztjuk a tojásokat és a fehérjét kemény habbá verjük 3 evőkanál cukorral. A habot óvatosan belekanalazzuk a fövő tejbe. Ha a habcsokrocskák feljöttek a felszínre, óvatosan megfordítjuk őket és kb. 1-1,5 percig főzzük még. Majd kiszedjük őket a tejből és szűrőre tesszük. Ezután a félretett tojássárgáját, a maradék cukrot és vaníliáscukrot, valamint lisztet összekeverjük a tejjel és sűrűre főzzük.

Amint készen van, tálkákba öntjük a krémet és egy-egy habcsokrocskát kanállal ráteszünk a tetejére. Melegen vagy hűtve is fogyasztható.

Kókuszkocka

Ez a süti egészen biztosan mindenki kedvence, aki szereti a kókuszos édességeket.

Hozzávalók a tésztához

  • 20 dkg kristálycukor
  • 10 dkg margarin
  • 4 evőkanál méz
  • ½ csomag vaníliás cukor
  • 2 db közepes méretű tojás
  • 1 tasak sütőpor
  • 40 dkg liszt
  • 2 dl tej

Hozzávalók a mázhoz

  • 20 dkg porcukor
  • 20 dkg margarin
  • 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • 1,5 dl tej
  • rumaroma

A forgatáshoz kb. 25-30 dkg kókuszreszelékre lesz szükség.

Elkészítés

A tésztát nagyon egyszerű elkészíteni. A margarint a vaníliás cukorral, a mézzel és a cukorral simára kell keverni. A méz segítségünkre lesz ebben, hiszen jó alapot ad a keveréshez. De előtte érdemes lehet a margarint egy picit megmelegíteni, hogy könnyebben lehessen vele bánni. Ha elkevertük az előbb említett hozzávalókat, fokozatosan a masszához adagoljuk a sütőporos lisztet, majd ezt is simára, csomómentesre keverjük. Ezek után egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30 percig sütjük.

A mázhoz vízgőz felett megolvasztjuk és összedolgozzuk a hozzávalókat, megbolondítva azokat ízlés szerinti rumaromával.

Ha a sütemény kihűlt, kockákra vágjuk, majd gyorsan beleforgatjuk a mázba. Itt valóban ügyesnek kell lennünk, hiszen nem szabad, hogy a sütikocka elázzon. Miután beleforgattuk a mázba, ugyanígy járunk el a kókuszreszelékkel is.

Lekváros linzer

Erre a receptre korábban bukkantam rá az interneten. De retro édességnek, hétvégi finomságnak és karácsonyi kedvencnek is tökéletesen megfelel.

Hozzávalók

  • 20 dkg margarin
  • 1 tasak sütőpor
  • 40 dkg liszt
  • 10 dkg porcukor
  • 1 közepes méretű tojás
  • 2 csomag vaníliás cukor

Elkészítés

A sütőporral elkevert cukrot, a tojást és a vaníliás cukrot hozzáadjuk a (lehetőleg szobahőmérsékletűnél nem hidegebb) margarinhoz, eldolgozzuk, majd tésztát gyúrunk belőle.

A kész tésztát 20-25 percig pihentetjük hűtőben. Ezek után kb. fél centiméter vastagságúra nyújtjuk egy tiszta, lisztezett deszkán vagy asztalon. Majd kiszaggatjuk kerek formára és a formák felének közepét kiszúrjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsiben közepesen barnára (világosbarnára) sütjük. Ha készen van, megvárjuk, amíg kihűl. A kerek formájú sütiket megkenjük lekvárral – ízlés szerint ízesítettel, de célszerű kipróbálni házi barack- vagy szilvalekvárral). Az előzőleg kiszúrt formákat pedig a lekváros finomságok tetejére tesszük, a végén pedig megszórjuk kevés porcukorral.

Kakaókrém

Ki az, aki ismeri ezt a finomságot? Amikor édességre vágytál, de éppen semmi sem volt otthon, édesanyád vagy a nagymamád ezzel kedveskedhetett Neked. Tojásmentesen is elkészíthető.

Hozzávalók

  • 2 db tojás
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 2 evőkanál liszt
  • 3-4 dl tej
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 5 dkg kristálycukor
  • 10 dkg vaj

Elkészítés

A tojást a liszttel, kakaóporral és a cukorral, valamint egy kevés tejjel addig keverjük, amíg sima nem lesz. A tejet a vaníliás cukorral összefőzzük, majd hozzáadjuk a kakaós masszát, állandóan kevergetve felfőzzük, közben hozzáadjuk a vajat is. Ha kihűlt poharakban tálaljuk. Tökéletes gyors desszertnek magában vagy palacsintához és süteményekhez tölteléknek.

Jó étvágyat a retro édességekhez!