Nemcsak a madaraknak, az ember lelkének is menedék a tatai Öreg-tó

2022. febr. 22. Diós Anita

Tata egyik páratlan ékessége az a mintegy 250 hektáros tó, amely nemcsak a turisták és a természet közelségére vágyó helyiek számára nyújt remek kikapcsolódási lehetőséget, de egyúttal – a Ramsari-egyezmény hatálya alá eső vizes élőhelyként – a ritka vad madaraknak is menedéket jelent.

A tatai Öreg-tó szinte mindenki számára nyújt valamilyen kikapcsolódási lehetőséget. A természetbarátok a helyi, gazdag élővilágot figyelhetik meg, a kajakozni szeretők sportolhatnak, a megfelelően zimankós, téli időben pedig akár még korcsolyázni is lehet. Persze, önmagában már egy kellemes családi séta vagy a romantikus tó körbebarangolása is kiváló program lehet minden korosztály számára.

Ráadásul a tó partján a hírek szerint szabadstrand is épül, amelynek kialakítása során nemcsak az lesz szempont, hogy kellemes időtöltést biztosítsanak az embereknek, hanem az is, hogy a természeti értékeket továbbra is megőrizzék a tónál.

A fentiek fényében nem meglepő, hogy a város több rendezvényének is helyszíne a tó és környéke. Az egyik legismertebb ilyen rendezvény kétségkívül a Tatai Vadlúd Sokadalom, amelynek során nemcsak az itt átvonuló vadludakat lehet megfigyelni, de érdekes természetvédelmi forgatag fogadja az érkezőket madárgyűrűzéssel, gyermekprogramokkal, előadásokkal, kiállításokkal, vásárral, filmvetítéssel és egyéb programokkal. A helyszínt részben azért választották, mert ez Európa egyetlen olyan városi tava, ahol több tízezer vonuló vadlúd, illetve más költöző madár pihen meg a kimerítő út közepette.

Hasonlóan ismert és látogatott rendezvény a Víz, Zene, Virág fesztivál is, amelynek a tó a romantikus, történelmi hangulata miatt lehet tökéletes helyszíne, hiszen egy barokk időket idéző fesztiválról van szó.

Az Öreg-tó neve ugyan eredetileg tekintélyes méretére utalt, azonban ma már korát is hitelesen tükrözi, hiszen hazánk egyik legrégebbi mesterséges taváról van szó, amelynek múltja egészen a középkorig nyúlik vissza.

Egykor a tó és az azt körülölelő mocsárvidék egyik elsődleges célja a vár védelmének biztosítása volt, de emellett már ekkor tartottak benne halakat is. Később elsődleges szerepét halastóként töltötte be, valamint vízimalom is működött rajta.

Napjainkban megszámlálhatatlan módon szolgálja a térséget az Öreg-tó. A természetvédelmi, szabadidős és turisztikai jelentőségén kívül például az árvíz tározása is kiemelkedő „feladata”.

Természetesen az Öreg-tó fényét a partjánál található Tatai Vár is nagyban emeli, amelyet eredetileg Luxemburg Zsigmond építtetett. A fennmaradt délkeleti szárny jelenleg a Kuny Domonkos Múzeumnak ad otthont, ahol egyebek mellett képzőművészeti, valamint népi kerámia gyűjtemény is van.