Kiránduljunk, irány a Zempléni-hegység

2022. nov. 26. Bálint Ildikó

Legyen bármilyen évszak a Zempléni-hegységbe mindig érdemes ellátogatni. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt élménydús programokat kínál. Egy már többször bejárt útvonaltervemet osztom most meg, amit akár egy napba is bele lehet sűríteni, de két nap alatt még inkább be lehet járni.

Füzér vára

A füzéri vár állítólag már a tatárjárás előtt állt, lehet épp emiatt Magyarország 7 természeti csodájának egyike. A feljegyzések szerint még a 13. század elején épült. A Zempléni-hegység legkeletibb részén egy vulkáni kúpon látható. A 2010-es évek közepén felújították, megújult az Alsó Vár, a Felső Vár Várkápolnája, a Palotaszárny és az Alsó Bástya is.

Ingyenes tárlatvezetések indulnak a hét minden napján több időpontban, amelyet követően a vár szabadon bejárható.

Rákóczi vár, Sárospatak

Nagyobb lélegzetvételű a sárospataki vár, de annál ámulatba ejtőbb. Építészeti stílusát tekintve késő reneszánsz. Igazi Rákóczi kultuszhely. Itt található a Rákóczi-kiállítás is, amely 2003-ban még Év Múzeuma díjat kapott. A kiállítás bárki által látogatható önállóan, míg a Vörös-torony -korából adódóan- csak idegenvezetővel látogatható.

Perényi Péter nevéhez fűződik a vár építtetése az 1530-as években. Ekkor készült el a Vörös-torony, amely még ma is látható. Ezt kezdték el körbeépíteni a lakópalota szárnyaival.

A 17. században I. Rákóczi György lett a földesúr, miután Loántffy Zsuzsanna lett a felesége. Az ő nevéhez köthető a Lorántffy-loggia, amely a magyar reneszánsz legtöbbet emlegetett remekműve.

Történelmi szerepe is jelentős. A Rákóczi-szabadságharc utolsó országgyűlését itt tartották.

Az 1960-as években teljes körű felújításon esett át.                                             

Megyer hegyi tengerszem

Hazánk egyik legszebb természeti csodája. Sárospatakhoz nagyon közel látható. Igaz nem kizárólag a természet formálta, hanem emberi beavatkozás is közrejátszott, de mégis harmonikus egységet alkot a természettel a valamikori malombánya.

Már a XV. században egy kőbánya volt található a 303m magas vulkáni eredetű hegyen. A XX. század elején még évi 300-450 malomkövet termeltek ki innen. A kitermelés következtében felgyűlt víznek alakítottak ki egy vízelvezető vágatot, amelynek a gödrében alakult ki a tengerszem.

A tó legmélyebb pontja 6,5 m, a környező sziklafalak pedig 70 méterrel magasodnak a víztükör fölé.

A Malomkő tanösvényen kell megközelíteni, útközben sok hasznos információt gyűjthetünk a tájékoztató táblák segítségével. A Ciróka Pihenőparkbók egy kb. 20 perces sétával közelíthető meg. Érdemes túrafelszerelésben nekivágni az útnak.

Az elmúlt években jelentős fejlesztések voltak. Új kilátótorony is épült, ahonnan szemkápráztató panoráma tárul elénk. Őrlőműhelyet is találunk, ahol betekinthetünk a molnármesterek munkájába.

A Tengerszem egész évben szabadon látogatható.

Túrázásra fel