R. Kelényi Angelika – Lánynevelde (könyvajánló)

2023. jan. 30. Lebán Csenge

Korábban már írtam R. Kelényi Angelika Riva nővérek sorozatának első két kötetéről, a Mennyei bűnök 1. és 2. részről. Akkor azt ígértem, hogy elhozom beszámolómat a folytatásról is, ami nem más, mint a Lánynevelde 1. és 2.

Teljesen őszinte leszek, nekem az első benyomásom a Lányneveldéről egyáltalán nem volt jó. Mégpedig azért, mert az a könnyed szerelmi szálat, amit az írónő az első két könyvben olyan precízen szövögetett, az a Lánynevelde első részében az olvasó már egy kész kapcsolatként látja viszont. A Mennyei bűnökben két fiatalt láttunk, akik nyilvánvalóan vonzódnak egymáshoz, a másik nyugtató ölelésében találják meg lelki békéjüket. A második kötetet letéve azt várnánk, hogy a Lányneveldében majd végre láthatjuk kiteljesedni azt a bimbózó szerelmet. De egészen egyszerűen, nem ez történt!

A romantikus vonalat teljesen háttérbe szorította a nyomozás. Egyetlen bűntény köré épül az egész történet, melyben végül az összes szereplő érintett lesz valamilyen módon. Rengeteg szívszorító, szerencsétlen sorssal ismerkedünk meg, megannyi cselszövéssel és bűnözéssel.

A 3 Riva nővér személyisége a Lánynevelde könyvekben már teljesen körvonalazódott, jobban nem is különbözhetnének egymástól. Ezek az éles ellentétek nagyon gyakran problémát generálnak, amik „felesleges bonyodalomként” tépik az olvasó idegeit. Christina, aki az előző kötetekben még Blanca néven volt jelen, véleményem szerint nagyon rossz irányba változott. A vele történt borzalmak teljesen átformálták, mígnem befásult, szigorú nővé lett. Nella, a középső nővér bujálkodó természete még Christina savanyúságánál is idegtépőbb, hiszen minden bonyodalomnak, melyet a Mennyei bűnökben ismerhettünk meg, pontosan ez a tulajdonság volt az oka. A lány ugyan megkapta a sorstól büntetését hiúságáért, ez mégsem tántorította el attól, hogy újabb és újabb „prédákat” találjon magának, akiken gyakorolhatja a csábítás művészetét. Leonában, a legkisebb testvérben pedig a lehető legrosszabb lelki romlás következett be, hiszen teljesen elvesztette a józan eszét, örömmel gyilkolt és kegyetlenkedett.

Marco Fiore lelkületéről nem sokat tudott meg az olvasó. Tudjuk, hogy a Mennyei bűnök után végleg felhagyott lecsúszott életmódjával, és végre megtalálta a helyét a nagyvilágban. Azonban a Lánynevelde kötetekben annyira lekötötte a nyomozás, hogy magánéletéről, érzelmeiről alig tudhattunk meg valamit. Christinával való kapcsolata felszínesnek tűnt, túl mélybe menő beszélgetéseket sem olvashattunk, ráadásul kapcsolatuk meg is romlott az események sokaságában. A viszony rendeződése sem kapott akkora hangsúlyt, mint érdemelt volna, történetük pedig lezáratlanul végződött. Nem lett konkrétan kimondva, hogy annyi év tiltakozás után Christina végre beadja a derekát és feleségül ment a férfihoz, vagy nem. Egyedül egy célzás árulkodik arról, hogy kapcsolatuk végre ilyen módon révbe ért, azonban a kettejük gyér viszonyát tekintve, amit a két köteten át szemlélhettünk, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az az utalás valóban ezt takarja.

Összességében azt mondom, tetszett. Jó olvasmány volt, izgalommal teli. Mégsem nyújtotta azt az élményt, amire számítottam, és ez a kis csalódás beszennyezte az egész olvasási élményt. Ettől függetlenül azért ajánlom, de aki a kezébe veszi, készüljön rá, hogy nem romantikus regényt fog olvasni.