Könyvajánló: Fábián Janka – Emma évszázada

2022. szept. 22. Lebán Csenge

Fábián Janka műve remek családregény, amely több generáción át öleli fel egy család és a körülöttük élő emberek történetét. Valójában három regényből áll: Emma szerelme, Emma fiai, Emma lánya. Azonban a regényciklus megjelent egy kötetben kiadva, ennek lett a címe Emma évszázada.

A történet még a 19. század végén kezdődik, de lényegében inkább a 20. században játszódik. Főszereplőnk természetesen – hiszen a címből is rájöhettünk – Emma, akinek koránt sem jutott könnyű életút. Már csak azért sem, mert átéli az első és a második világháborút is. Nem is beszélve viharos magánéletéről, amiben bőven kijutott a rosszból, de persze azért a jóból is.

Az Emma évszázada több, mint 1000 oldalas, ami elsőre ijesztő lehet annak, aki még nem olvasott ennyire hosszú könyvet (mint jómagam sem, ezért nehezen is álltam neki). Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a kötet három regényt tartalmaz, amik a nyomtatásban egyértelműen el vannak választva egymástól, így nyugodtan tarthatunk szünetet egy-egy regény között anélkül, hogy valamelyik történetet félbe szakítanánk. Saját tapasztalatból azonban azt mondhatom, szünetre nem lesz szükség. Az cselekmény úgy magával ragadja az embert, hogy egy napot sem hagy ki a könyv olvasása nélkül.

Az Emma évszázada nagyon különleges olvasmány volt számomra, mivel betekintést nyerhetünk mindkét világháborúba. Egy hétköznapi magyar család szemszögéből „élhetjük át” a nehézségeket, amelyekkel annak idején az embereknek meg kellett küzdeniük. Megláthatjuk, mennyi áldozatot is követeltek a harcok, és hogy bizony, minden családnak volt gyászolnivalója. És nem csak a harcok borzalmait olvashatjuk el, hanem a második világháború utáni kommunista uralom kibontakozását, kegyetlenségüket, amiket a sok esetben ártatlan emberek ellen követtek el. Láthatjuk, hogyan szakítottak szét egy családot hazugságaikkal és erőszakosságukkal. A háborúkkal kapcsolatban pedig nem csak azokat a szörnyűségeket látjuk, amik a fronton történtek a férfiakkal, meg aztán a mélységes szomorúságot és gyászt, amit a halál minden családba elvitt. Hanem az otthonmaradók sanyarú sorsát is, hogy az élelem és az ivóvíz megszerzése micsoda küzdelem volt. Mi mindent megtettek azért, hogy a gyermekeik ne éhezzenek! És betekintést nyerhetünk az orvosok, ápolók gondterhes világába is, akik gyakran a táplálkozást ép pihenést mellőzve teljesítettek szolgálatot a sebesültek mellett. Nem is beszélve a zsidók lehetetlen helyzetéről, ahogyan marionett bábként rángatták őket ide-oda az éppen aktuális zsidótörvényektől függően.

Ezzel együtt persze megismerhetjük a 20. század szépségeit is: a fővárost, a Balaton környékét, az akkori szokásokat. Az elején egy fiatal lány szemszögéből, majd egy fiatalasszonyéból, s végül egy négygyermekes családanyáéból, később nagymamáéból. A második és a harmadik részben előtérbe kerülnek Emma gyermekei is: elolvashatjuk a négy, egymástól nagyon különböző gyermek, Tamás, Péter, Gábor és Évike életútját, akiknek nem jutott sokkal könnyebb élet, mint édesanyjuknak. Mindegyiküknek megvan a maga keresztje, amit életük során hordozniuk kell.

A történet tele van történelemmel, szerelemmel, barátságokkal, viszályokkal, nevetéssel, aggódással, és minden egyébbel, ami egy család szövevényes életében előfordul. Többek közt ezért is kerül olyan közel az emberhez Fábián Janka története. És még azért is, mert a főszereplő itt nem visz véghez semmiféle hőstettet, nem történnek vele kalandregénybe illő események. Egyszerű, átlagos emberek életének harcairól olvashatunk. Úgynevezett hétköznapi hősökről. Hozzánk, vagy inkább nagy- és dédszüleinkhez hasonlókról, akik ugyanazt a világot élték, mint Emma és családja.

A könyv legfontosabb mondanivalói

Ahány ember, annyiféle sors. Sosem tudhatjuk mit hoz a jövő, így addig kell élveznünk az életet, amíg csak lehet. A helyzet bármilyen kilátástalan, mindig elég erősnek kell lennünk az újrakezdéshez, és ahhoz, hogy megtaláljuk a szépet és a jót minden rosszban.