2021. máj. 25. Tollas Tímea
Miért nem éltünk Austen korában?
Mindannyian vágyunk a nagybetűs, igazi szerelemre. Arra a fajtára, amelyiktől még a legkisebb szőrszál is feláll a karunkon és a teljes testünk bele bizsereg. Magas, jóképű idegenektől várjuk az elismerést és a csöpögős romantikát. Kacér, sokszor titkolt, apró kis pillantásokra, bensőséges beszélgetésekre és lányregényekbe illő kalandokra éhezünk. Azonban sokszor rá kell jönnünk, hogy fordítva ülünk a lovunkon.
Te is érezted már úgy, hogy egy-egy romantikus, angol kosztümös film ledarálása után eleinte a remény édes érzete tört utat az elmédben és a szívedben is? Bizonyára ismerős a következő helyzet is: ezt a kellemes érzetet később felváltotta egy szomorú beletörődés, hogy a 21. században igencsak csekély az esély a Büszkeség és balítéletre hajazó love storykra?
Amikor szerelemről szóló filmet nézünk, olyan, mintha egy szűrőn keresztül szemlélnénk a kinti világot. Nem a valóságot látjuk, hanem egy fikciót. Olykor rózsaszínes árnyalatban, máskor pedig a szivárvány különböző színeiben, egészen a grafit szürkéig terjedve.
Az általunk oly annyira vágyott románc képét vetítjük ki és aztán csodálkozunk, ha nem csókol senki sem homlokon. Nincsen vadítóan piros rózsa csokor, sem idilli teadélután a hercegünk kastélyában. Bizony, a valóság néha fájdalmasabb és kiábrándítóbb tud lenni, mint egy-egy film vagy történet. Főleg abban az esetben, ha nem egyezik a mi valóságunkkal vagy az elképzelt képpel.
Austen idilli, tökéletes világa
Ha valaki igazán értett a szerelem és a romantika “művészetéhez”, akkor az csakis Jane Austen lehetett. Az általa megalkotott világban minden hölgy előbb vagy utóbb párra vagy igazi kötődésre, sokszor szerelemre lelt. Való igaz, hogy az olvasó vagy a filmnéző szemében az a sok porcelán babára hajazó hölgy már-már idegennek tűnhet, de ha jobban beleássa magát a történetbe, előbb vagy utóbb feltűnik egy átlagos karakter is.
Minő meglepetés, hogy éppen az átlagos, a szokványostól alig eltérő külsejű kisasszonyok és hölgyemények kerültek általában Austen és a többi romantikus lányregény központjába. Az írónő talán tudat alatt érezhette, hogy olyan személyeket kell kitalálnia és felvonultatnia a regényében, akikkel a nyájas olvasó könnyen tud azonosulni. Minél inkább a magunkénak érezzük a színészt vagy a történetben leírt szereplőt, annál jobban beleszeretünk. Önkéntelenül is ahhoz vonzódunk és az az ember bűvöl el minket a leginkább, akiben saját magunkat és a személyiségünket fedezzük fel.
És adódik a következő kérdés: Mitől is olyan varázslatos Austen világa és a korabeli Anglia? A Bridgerton család című netflixes sorozat egy nap alatt való végig nézése után garantáltan tudod erre a kérdésre a választ. Talán el sem kell magyaráznom, hogy milyen heves érzések kerítenek minket, romantikus rajongókat, a hatalmukba, mikor a sötét labirintusban Daphné és Simon között elcsattan az első csók.
Titkolt, szenvedélyes kapcsolat bontakozik ki kettejük között. Vágyódás, elégés egymás iránt, büszkeség és elrendezett házasság. Az összes tipikus és gyönyörű kosztümös motívum megjelent benne, a Büszkeség és balítélethez vagy az Emmához hasonlóan. Ezek az érzések a történet előrehaladtával fejlődnek, alakulnak és később a szemünk láttára bontanak csodaszép virágot.
Az ebből a korszakból származó írók kevese volt képes olyan nagy hatással lenni az olvasóra és valóban maradandót alkotni, mint Austen. Hiszen ezek a történetek és érzelmek minden egyes korszakban megállják a helyüket. Vidámságot és némi reményt csempésznek a nehéz mindennapjainkba, amikor éppen egy nehéz szakításon vagy élethelyzeten vagyunk túl. Erőt adnak bármikor, általuk úgy érezhetjük, hogy mi is a világuk részesei vagyunk. Az Austenland című film tökéletes példa arra, hogy ha igazán hiszünk valamiben, akkor valóra is válthatjuk. Még akkor is, hogyha a legnagyobb álmunk nem más, mint Mark Darcy vagy éppen egy Temze melletti kastély.
Ám azt ne feledjük, hogy sohasem attól lesz hatásos vagy igazán jó egy film vagy történet, hogy kik szerepelnek benne vagy hol játszódik. Elsősorban magán a cselekményen és a mondanivalóján múlik, hiszen ebbe szeretünk bele. A szerelem puszta tényébe és játékos bájába, kiszámíthatatlanságába. Sokszínűsége még a legszkeptikusabb elmékben is rácsodálkozást vált ki.
Büszkeség és balítélet vagy közöny és flegmatikusság?
A rohanó és egyre inkább felgyorsulttá, szinte hullámvasúttá vált életünkből szeretnénk folyton-folyvást kiutakat vagy kellemesebb kis fogódzókat találni.
Sokan gondolják, hogy a mai világunkban a romantika egyre inkább elenyésző és sajnos igencsak hiánycikknek számít. Ha körülnézünk az utcán vagy bármilyen szórakozóhelyen, netán csak úgy összességében, általánosan, akkor rájöhetünk: felületes világot és évszázadot élünk manapság. Életunt, közönyös és abszolút flegmatikus emberek járnak-kelnek szinte mindenhol, tisztelet a csekély kivételnek.
A mai nők és férfiak éppen ezért vannak nagyobb slamasztikában, mint a régebbi korokban. Hiszen akkoriban még volt minőségi választék, értelmiségi felhozatal, ha úgy tetszik. Lehet, hogy túl nyersnek tűnik a megfogalmazás, de sajnos hihetetlenül igaz. Az ajtóban előre engedő úriemberek, sétapálcás, ernyőt tartó férfiak? Ritkaság, akár a fekete holló! Amennyiben mégis találunk ilyen úriembert, nem árt azonnal lecsapni rá, hiszen ki tudja, mikor jön szembe velünk legközelebb hasonló.
Az udvariasság kihalóban, a gentleman szócska pedig olyanná vált már, akár egy jégkorszaki őskövület vagy dinó csont. Ha régen egy hölgy tetszeni szeretett volna álmai férfijának, erkölcsösnek, szorgalmasnak, műveltnek és jó háziasszonynak kellett lennie. Manapság meg sokan azt sem tudják, hogy ki az a Van Gogh. Pasit akar fogni valaki? A legegyszerűbb lépés: tegyünk fel Instára meg Facebook-ra pár dögös, kihívó képet, amin mindenünket megmutatjuk, hogy az “úriembernek” már semmilyen fantáziája ne maradjon meg az első “randevúra”. A randevú nem az ismerkedésről és a kulturális műveltségünk, világnézeteink megosztásáról kell, hogy szóljon, hanem a testiségről. Pont. Nincs tovább. Elvégre a majmok rokonai vagyunk, ne tagadjuk meg a származásunkat, nem igaz? Viselkedjünk csak állatok módjára.
Bizonyára mindannyian levontátok a szükséges következtetést a fentiekből és most már ti is megvilágosodva néztek a jövő kihívásai elé, főként ha szerelemről és románcokról van szó!
A szerelem igazi természetét sokan próbálták már élethűen ábrázolni és megörökíteni, azonban a valódi, bizsergetős élményt a legjobb érzés inkább megtapasztalni. Könyvekből és filmekből megtanulni és átélni a szeretet ezen lenyűgöző formáját lehetetlen. A valódi vonzódás két ember között ennél sokkal elemibb és összetettebb, amelyet a valóságban kell átélni. Mégpedig teljesen átadva magunkat neki, önfeledten, minden kétség és gát nélkül. Bízom benne, hogyha Téged is magával ragad az igazi szerelem, akkor utat engedsz neki és nem fékezed le a sodrásában!
