Filmajánló: Három Sandra Bullock film

2021. szept. 17. Szűrös Ivett

2021. július 26-án ünnepelte 57. születésnapját Sandra (Annette) Bullock amerikai színésznő és producer. Bár korábban is feltűnt a képernyőn, ám karrierje az 1994-es Féktelenül című film után indult be. Azóta számos alkotásban csillogtatta meg vitathatatlan tehetségét. Több szakmai elismerést is a magáénak tudhat. A szív bajnokaiban nyújtott alakítása miatt elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat is.

Két korábbi cikkünkben már ajánlottunk egy-egy olyan alkotást (Beépített szépség , Átkozott boszorkák), amelyben Sandra Bullock is szerepel.

Most nézzünk meg a színésznőtől újabb három filmet, melyet szintén nem érdemes kihagyni.

A hálózat csapdájában

(The Net, amerikai akció-thriller, 1995, 12 éven aluliak számára nem ajánlott).

A fiatal és csinos Angela Bennett (Sandra Bullock) magányosan éli mindennapjait. Édesapja még évekkel azelőtt elhagyta a családot, Alzheimer-kórban szenvedő édesanyja pedig egy otthonban él. Angela informatikai rendszerelemzőként dolgozik, munkáját otthonról látja el. A nő többnyire a telefont és az internetet használja arra, hogy másokkal kommunikáljon. Egy nap az egyik munkatársa, Dale (Ray McKinnon) egy floppy lemezt küld neki, majd arra kéri, hogy személyesen is találkozzanak. Angela nem örül a váratlan munkamegbeszélésnek, mert épp nyaralni készül, de végül beleegyezik. Dale gépe azonban navigációs hiba miatt egy toronynak ütközik és felrobban. Angela elutazik Cancún-ba. Itt találkozik egy kellemes külsejű és megnyerő modorú férfival. Ám Jack Devlin (Jeremy Northam) nem az, akinek mondja magát… Angela-nak nincs más választása, mint a menekülés, ezt azonban nehezíti, hogy eredeti személyazonosságát elveszik tőle, és a továbbiakban minden adatbázisban Ruth Marx-ként szerepel, aki ráadásul rendőrségi körözés alatt is áll. Vajon sikerül kiderítenie, hogy mi vagy ki áll a háttérben, és újra Angela Bennett lehet?

A film alapján (1998-99) készült egy 22 részes sorozat is, amelyben a főszerepet Brooke Langdon alakítja.

2006-ban elkészült az 1995-ös film folytatása: A hálózat csapdájában 2.0 (The Net 2.0).

Kísérleti gyilkosság

(Murder by Numbers, amerikai pszichológiai thriller, 2002, 12 éven aluliak számára nem ajánlott).

Richard Haywood (Ryan Gosling) és Justin Pendleton (Michael Pitt) középiskolai osztálytársak. Látszólag semmi közös sincs a fiúkban. Richard gazdag és népszerű, Justin magának való zseni. Egy dologban mégis hasonlítanak: igazán egyikőjük családja sem törődik a fiúkkal. A két elhanyagolt fiatal között különös barátság szövődik, amelyet a környezetük előtt titokban tartanak. Egy nap az unatkozó fiúk elhatározzák, hogy kitervelik és végrehajtják a „tökéletes bűntényt”. Nem számolnak azonban Cassie Mayweather nyomozóval (Sandra Bullock)…

A film történetének alapjául a Leopold és Loeb eset szolgált. 1924 májusában két gazdag egyetemista, Nathan Leopold és Richard Albert Loeb elrabolta, majd megölte a 14 éves Bobby Franks-et. A fiúk úgy gondolták, hogy elég intelligensek egy következmények nélküli bűn(tény) elkövetéséhez, vagyis a gyilkosságot nem tudják majd rájuk bizonyítani. Ám tervük nem sikerült. Mindkettőjüket életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Loeb-ot 1936-ban megölte az egyik rabtársa. Leopold-ot 1958-ban feltételesen szabadon bocsátották.

Megérzés

(Premonition, amerikai misztikus/dráma/thriller, 2007, 16 éven aluliak számára nem ajánlott).

Jim (Julian McMahon) és Linda Hanson (Sandra Bullock) két kislányukkal példás családi életet él. Egy nap a nő borzalmas hírt kap: a férje autóbaleset áldozata lett. A következő reggel azonban Jimet a konyhában találja, így az egészet csak egy rossz álomnak gondolja. Másnap viszont újra azzal kell szembesülnie, hogy a férje halott. És ez így megy napokig: egyik reggel Linda még férjes asszony, a következő nap már özvegyként ébred. Vajon mindez csak a nő képzelgése, vagy valódi megérzés áll a háttérben?

Tipp: Érdemes nagyon figyelni filmnézés közben, hiszen a történet „ugrál” az időben, ezért a néző könnyen elveszítheti a fonalat.

Jó szórakozást.