Filmajánló: Három Jennifer Garner film

2021. nov. 12. Szűrös Ivett

2021. április 17-én töltötte 49. életévét Jennifer Garner amerikai színésznő, producer. Bár korábban is feltűnt a képernyőn, ám az igazi nagy áttörést az öt évadot megélt Alias (2001-2006) hozta el számára. A sorozatban nyújtott alakítását 2002-ben Golden Globe-díjjal is jutalmazták – legjobb színésznő, televíziósorozat (dráma) kategóriában.

A következőkben szeretnénk ajánlani három filmet a színésznőtől.

Hirtelen 30
(13 going on 30 / Suddenly 30, amerikai romantikus vígjáték, 2004, 12 éven aluliak számára nem ajánlott).

1987-ben járunk. A tini Jenna Rink (Christa B. Allen) okos lány, ám az iskolában nem túl népszerű. Egyetlen barátja Matt/Matty (Sean Marquette), aki egyben a szomszédja is. Ő azonban többre vágyik. Jenna a 13. születésnapjára meghívja több iskolatársát is, akik azonban csak annak fejében fogadják el a meghívást, hogy a lány cserébe megcsinálja a házijukat. Matty is megjelenik a nagy napon, és egy saját maga által készített babaházat és némi kívánságport ajándékoz neki. A parti azonban nem úgy sikerül, ahogyan azt Jenna szerette volna. Az iskolatársai ugyanis becsapják, magára hagyják egy szekrénybe zárva, ők pedig távoznak. Csalódottságában a lány azt kívánja, bárcsak felnőtt lenne. Másnap Jenna (Jennifer Garner) egy idegen lakásban ébred, immár azonban nem egy 13 éves kislány, hanem egy 30 éves nő néz vele szembe a tükörből. Mindene megvan, amiről gyerekkorában álmodott: dögös és sikeres, ám belül mégis csak egy összezavarodott tini, akinek hiányzik a legjobb barátja. Jenna felkeresi Mattyt (Mark Ruffalo), és legnagyobb meglepetésére megtudja tőle, hogy már évek óta nem tartják a kapcsolatot, teljesen más irányba ment az életük, ráadásul a férfi hamarosan megnősül…

Könnyed romantikus vígjáték, melyről a kritikusok java része is elismerően szólt.

Juno
(Juno, amerikai dráma/vígjáték – téma: felnőtté válás, 2007, 12 éven aluliak számára nem ajánlott).

Juno (Elliot Page), a 16 éves középiskolás lány felfedezi, hogy teherbe esett. Az apa nem más, mint barátja és csodálója, Paulie (Michael Cera). A lány el akarja vetetni a gyereket, végül azonban az utolsó pillanatban meggondolja magát, és az örökbeadás mellett dönt. Juno a barátnője, Leah (Olivia Thirlby) segítségével újsághirdetések között keresgélve próbálja megtalálni azt a párt, aki megfelelő lehet a gyermeke felnevelésére. Sikerül is kiválasztania a tökéletes házaspárt: úgy tűnik, hogy Vanessa (Jennifer Garner) és Mark Loring (Jason Bateman) minden kritériumnak eleget tesznek. Ahogy azonban telnek a hetek, hónapok mind Junónak, mind pedig a Loring-házaspárnak nem várt problémákkal kell szembenézni.

A film nagyrészt csak pozitív kritikákat kapott. 2008-ban elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvnek (Diablo Cody) járó Oscar-díjat is.

Érdekesség: A Junót alakító Ellen Page 2020-ban bejelentette, hogy transznemű, a nevét pedig Elliot Page-re változtatta.

Peppermint – A bosszú angyala
(Peppermint, amerikai akcióthriller, 2018, 16 éven aluliak számára nem ajánlott).

A bankárként dolgozó Riley North (Jennifer Garner) Los Angelesben él férjével, Chrisszel (Jeff Hephner) és kislányukkal, Carlyval. Az anyagi problémákat leszámítva életük harmonikus, a szülők összetartóak, és szeretetben nevelik gyermeküket. A család pénzügyi helyzetét jól ismerve az egyik barátja azt javasolja Chrisnek, hogy vegyen részt a drogbáró, Diego Garcia (Juan Pablo Raba) kirablásában. A férfi hezitál, egyrészt jól jönne neki a pénz, másrészt nem az a fajta, aki ilyen ügyekbe bonyolódik. Végül úgy dönt, hogy nem megy bele. Miután Carly születésnapi partiján – egy anyuka rosszindulatú szervezkedése miatt – senki sem jelenik meg, a szülők elviszik a kislányt egy karneválba. A kis család remekül szórakozik, az este azonban tragédiába torkollik: váratlanul feltűnnek Diego Garcia emberei, és egy autóból tüzet nyitnak a rájuk. A mészárlást egyedül Riley éli túl. Annak ellenére, hogy nő emlékszik a támadók arcára, s így be is tudja őket azonosítani, a bíróság mégis felmenti az elkövetőket. Rileyt pszichiátriai kezelésre ítélik, neki azonban sikerül megszökni, majd ezután nyomtalan eltűnik. Öt évvel később az egykori elkövetők és azok az igazságszolgáltatásban dolgozók, akik korrupt módon szemet hunytak a gyilkosság felett, sorra áldozatokká válnak…

Bár a film fogadtatása vegyes volt, ám mindannyian tudjuk, hogy a negatív kritikák olykor igen túlzóak tudnak lenni. A Peppermint egy akciódús bosszúfilm, sem több, sem kevesebb. Mindenesetre, aki szereti az ilyen jellegű alkotásokat, annak érdemes megnéznie.

Jó szórakozást a filmekhez.