2022. febr. 02. Tollas Tímea
Őrült, rohanó és sokszor igen gonosznak látszó világban élünk. Olyan mindennapokban, ahol segítség helyett általában csak a megszólásokat és a negatív, építő jellegűnek egyáltalán nem nevezhető kritikákat kapjuk. Igaz barátság? Őszinte kapcsolatok? Egy másik univerzumban talán létező kifejezések lehetnek a fent felsoroltak, azonban a jelen helyzetünkben sokkal inkább szarkasztikusan hangozhatnak.
Nem szükséges hatalmas kutatásokat végezni vagy pszichológiai témájú tanulmányokban elmerülni ahhoz, hogy ráébredjünk: manapság szinte már csak magunkban bízhatunk meg igazán! Tisztelet a kivételnek, hiszen mindig akadnak olyan egyének, akik mögött ott állnak a szeretteik és támogatják őket a nehezebb pillanatokban is. Ők teljes mellszélességgel nyújtanak támaszt, ha zuhanni készülnénk. Éppen emiatt becsüljük meg nagyon a körülöttünk lévő, megbízható barátokat és családtagokat, hiszen nem tudhatjuk, mikor kerülünk olyan helyzetbe, ahol csak azokra számíthatunk igazán, akik eddig tettek is értünk valamit.
Beszélni és ígérni nagyon könnyű, azonban az igazi szeretet és odaadás mindig a tettekben rejtőzik. Nem kimondott, hazug szavakban, szenvedélyesen vöröslő rózsacsokrokban vagy éppen piros masnival átkötött ajándékcsomagokban.
Irigység vagy pusztán rosszindulat?
Az esetek túlnyomó többségében, amikor egy számunkra megoldhatatlannak tűnő, borzalmasan nehéz helyzetbe kerülünk mások miatt, kérdéseket fogalmazunk meg magunkban. Csakis saját magunknak. Nem azokat az embereket vonjuk kérdőre és felelősségre, akik miatt a helyzetünk ellehetetlenült, hanem saját magunkat kezdjük el ócsárolni és bántani. Megkérdőjelezzük a korábban magunkba vetett hitünket. Elbizonytalanodunk és pár perc alatt a padlóra kerülünk, más gonoszságából vagy éppen irigységéből fakadóan. Miközben ők boldogan élik a világukat, addig mi szépen lassan, viszont annál biztosabban tönkremegyünk.
Éppen ezért most őszintén a nevén szeretném nevezni a gyereket, amelytől minden ember szenved. Az irigység mindig hálátlan, gonoszsággal és elégedetlenkedéssel bőven átitatott talajon ver gyökeret, így nem árt ezeket a személyiség jeleket keresni a másikban, ha úgy érezzük, elharapózni készül egy helyzet. Az irigy ember lehet egy korábbi barátunk, családtagunk, rokonunk vagy akár a párunk is.
Sokan nem gondolnánk, de csupán pár perc elegendő ahhoz, hogy egy önmagában nem biztos, rosszmájú vagy éppen nehéz helyzetben szenvedő embernél pálfordulás következzen be. Nem feltétlenül kell valakinek alapvetően rosszindulatúnak lennie ahhoz, hogy a féltékenység aljas tüze fellobbanjon a szívében. Egy kórosan önbizalom-hiányos és elégedetlen ember számára elég egy mással történt, egyszerű kis sikerélmény ahhoz, hogy rosszindulatúvá váljon.
Egy dolgot éppen ezért nem árt tudatosítani saját magadban: a hiba nem benned van! Az irigy embernek mindig saját magával van problémája, amelyet igyekszik kivetíteni másokra.
Miért teszi ezt? A válasz már-már egyszerű és fájóan igaz: ameddig a te sikereiden csámcsog és górcső alá veszi az esetleges hibáidat, addig sem kell a szánalmas, sivár kis életén rágódnia. A problémákat kitűnően az asztal alá sepri és mások kertjében kezd el kapirgálni, hogy önmagával ne kelljen törődnie! Ugye mindjárt más a leányzó fekvése ebből a nézőpontból?
Elavult őskövületnek számít az őszinteség?
A legtöbben nem vagyunk hajlandóak kimondani azokat a dolgokat, amelyek már régóta csak felemésztik a lelkünket. Inkább az őrlődést választjuk, ahelyett, hogy őszintén vallanánk az érzéseinkről és a fájdalmainkról.
Mivel nekünk nincs elég bátorságunk ahhoz, hogy megosszuk a mondanivalónkat másokkal és nyitott könyvként megnyíljunk, elkezdjük megszólni azokat az embereket, akik őszintén vallanak az érzéseikről. Ítélkezni mindig könnyű, hiszen nem fenyeget semmilyen veszélyforrás, miközben a sötét kis odúnkban vámpírok módjára üldögélve kritizáljuk a nálunk mérföldekkel előrébb tartó embereket.
Hát ezért mondtam azt fentebb, hogy az őszinteség manapság már ős kövületnek számító antik régiség. Nem érték, nem bátorság, nem erény, hanem negatívum a legtöbb rosszmájú ember szemében.
Hova tovább nagyvilág?
Úgy érzem, hogy most talán mindannyiunkban jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy mindezek ellenére van-e értelme tovább folytatni az őszinte ténykedésünket a világban? Fel kellene adnunk, hogy megpróbáljunk megváltoztatni egy túlságosan negatív és mindenről véleményt formáló társadalmat?
Bármennyire is nehezünkre esik, akárhány bántás vagy jogtalan bánásmód részeseivé is váltunk már az elmúlt időszakban, tartsunk ki és ne változtassunk a hozzáállásunkon a gyengébb emberek kedvéért!
A jelszó pedig: Legyünk bátrak és őszinték egy hazug világban!
