Szinyei Merse Pál – későn jött siker?!

2021. ápr. 10. Márton Eszter

Szinyei Merse Pál munkássága nem csak a magyar, de a nemzetközi művészettörténetben is kivételes jelentőséggel bír. Csodája egyszerre jelent fájdalmat és rejtélyt, amelynek kutatása folyamatos feladatként lebeg a művészettörténészek szeme előtt. Majális című alkotása nagy valószínűséggel a legismertebb magyar festmény.

Ha valaha volt lehetőségünk élőben megcsodálni a Majálist, örökre emlékezetünkbe vésődik vibráló színeivel és kivételesen nagy méretével.

Az 1870-es években, Európában a realizmus kiteljesedése mellett születőben volt az impresszionizmus, tudvalevő azonban, hogy a magyar művészet, a történelem során ritkán volt képes időben bekapcsolódni a feltörekvő impulzusok áradatában. Bár sokan érezték, hogy az akadémikus szabványokkal gúzsba kötött merevség már alkalmatlan szabadabb formák kifejezésére, itthon még mindig a romantika idealizált festményei voltak döntőek.

Szinyei azok közé tartozott, akit inspirált a párizsi művészek újító törekvése. 1870-ben egy kiállításon tett látogatás hatására hirtelen otthagyta a müncheni akadémiát és elindult önálló útján. Soha nem festett ennyit, mint ekkor. Ez idő alatt készült vázlatai már előlegezik a fő műve merész eredetiségét. A Majális 1873-ban készült el. A nagy közönség elé a bécsi világkiállításon került először, ahova Szinyei nagy reményekkel érkezett. A várakozás ellenére legtöbben ellenérzéssel fogadták, még az akkori művészettörténet kiemelkedő személyei is vonakodtak a Majális újszerű festői nyelvezetétől. A döntéshozók nemtetszésüket a kép előnytelen elhelyezésével is kifejezték, ami végső döfés volt Szinyei számára és visszavonta a képet. A művészt sikertelensége nagyon megviselte és kedvét veszítve évekig nem nyúlt ecsetéhez. Önéletrajzában így ír az esetről:

„Minek is fessek? Jobbat a Majálisnál úgy sem tudok festeni, az meg senkinek sem kell. – Hát nem festettem!”

Szinyeinek egészen az 1890-es évekig várni kellett az őt megillető sikerre. Amikor 1896-os kiállításon a fiatal nagybányai művészek felismerték zsenialitását és törekvéseik előfutáraként feltámasztották a Majális emlékét, 1901-ben pedig a müncheni kiállításon elnyerte az aranyérmet. Innentől a művész pályája fölfelé ívelt. Önálló kiállítása volt a Nemzeti Szalonban és kinevezték a Mintarajziskola Rajztanárképző igazgatójának.

Hogy kiket ábrázol a híres kép? A rózsaszín ruhás hölgy hivatásos modellként dolgozott, a fehér ruhás nőalakhoz Gundelfingerné Probstner Mária, Szinyei feleségének, Zsófiának a nővére ült modellt. A guggoló férfi Szinyei régi barátja, a festőművész Heinrich Max. A fehér ruhás nő partnerének, egy dél-tiroli építészt Viottit kérte fel Szinyei Merse Pál modellnek. A rózsaszín ruhás nőnek udvarló férfit a műkedvelő festőről, a szintén felvidéki báró Luzsénszky Zsigmondról formálta. Szinyei önéletrajzában bevallja:

„Magamat is ráfestettem a képre, hason fekve, falatozva, hátat fordítva. Bevallom, azon kritikusokra gondoltam, kiknek képem nem fog tetszeni.”