2022. nov. 13. Lebán Csenge
Szedi a sátorfáját – szól a magyar mondás. De honnan is származik? Miért használjuk ezt a kifejezést az útnak indulásra? Mi is volt a jurta és hogyan nézett ki? Miért volt praktikus őseink számára?
Talán nem is gondolnánk, de a fenti kifejezés, miszerint valaki „szedi a sátorfáját”, egészen a nomád magyarság idejére nyúlik vissza. A lovas, állattartó sztyeppei népek életmódjához már jóval a honfoglalás előtt is hozzátartozott a vándorlás, hiszen ahol az állat legelni tudott, az ő útjuk oda vezetett. Ez a vándorlás pedig viszonylag állandó volt. Célszerű volt tehát olyan hajlékot építeniük, amit könnyen összerakhattak, szétszedhettek, és magukkal vihettek. Ez a sátor volt a jurta.
A jurta kör alapú sátor. Külső falát a kerege adja, ami vékony falécekből készített rács. A jurta közepén áll az istenfa, ami két külön vékony faoszlopból, vagy egy villás végű fából áll. Ez tartja meg a jurta csúcsos tetején a tündököt, ami kör alakú, néha kupolás szerkezetű. A kerege és a tündök tartása biztosítja, hogy a tetőlécek stabilan álljanak. A faszerkezetet nemezzel borították, ami gyapjúból gyúrt, kemény, strapabíró textilanyag.
„Te bárányok gyapjúból való, tíz ujjal óvatosan készített, ezernyi vízcseppel meghintett, mezőn erős lovakkal görgetett, drága hazánk édes kincse, lyukadásig sose kopj, olyan legyél, mint az igaz erőd, fejér, mint a hó, erős, mint a selyem. Úgy legyen.”
szteppei jókívánság
A jurta látszólag nem túl tágas, azonban ha az ember belép, rájön, hogy azért mégiscsak elég sok minden belefér. Pont egy olyan nép számára volt ideális, akiknek nem sok tulajdonuk volt, csak épp annyi, ami az állattartáshoz és a mindennapi élethez szükséges. Belső elrendezése mindig ugyanolyan volt. Középen volt a tűz, hogy azt körbeülhessék, és hogy a tündökön keresztül, felfelé távozzon a füst. A jobb oldal volt a férfiaké. Az ő oldalukon tárolták a vagyont és az értékesebb használati tárgyakat. A baloldal volt a nőké, itt helyezkedtek el a konyhai felszerelések is. A jurtában volt még egy kisoltár is, legtöbbször hátul-középen, vagy a férfiak oldalán. Éjszakára gyakran a szopós állatokat is bevitték, hogy óvják őket a hideg és a csapadák, illetve a ragadozók elől. Az ajtót nemezfüggöny takarta, a padlót szintén nemezlapok vagy szőnyegek borították.
A jurtát első alkalommal – tapasztalataim szerit – nem egyszerű összeállítani. A lécek dőlnek, potyognak összevissza, egymást leverve. Igazán izzadságos feladat elkészülni vele. Azonban ha az ember rákap a technikájára, valóban olyan lakhelynek bizonyul, amit percek alatt szétbonthat és összeépíthet. Tárolása sem foglal nagy helyet, a megkötözött lécek és összetekert nemez, a ládákba és erszényekbe pakolt tárgyakkal együtt pont felfér egy szekérre.
A jurta még az 1400-as években is elterjedt volt Magyarországon, manapság pedig ismét feltörekvő népszerűségnek örvend. Bár nem éppen szokványos, egyesek még lakhelyül is választják. Az ilyesmi persze nem való mindenkinek, viszont rengeteg érv szól mellette, így aki olyan típus, az nagyon is jól érezheti magát a jurtában, egységben a természettel. Nem egyedülálló az sem, hogy egy egész család lakik benne. Láttam videót egy házaspárról, akik a gyerekeikkel együtt jurtában élnek. Hatalmas, gazdag kertjük van, rengeteg zöldséggel és gyümölccsel, a vizes blokkot pedig megoldották a jurtán kívül. Különleges életmód, ami rengeteg kihívás elé állít, mégis egészen biztosan rengeteg örömmel is szolgál annak, aki emellett dönt.
