2022. ápr. 18. Lebán Csenge
Az sztyeppei nomád népek egyik legősibb, legfontosabb ünnepe a téli napforduló volt. Hitvilágukhoz közel állt az év leghosszabb éjszakája. Ez számukra a „Nap visszatérését” jelentette, ugyanis attól az éjszakától kezdve a napok – mint azt már az égitestekből megfigyelték – egyre hosszabbnak bizonyultak.
Az ősmagyarok hitében központi szerepet játszott a Mindenség (természet), az Ég (Tejút), és a Nap, mely az életet és a jólétet határozza meg. A téli napfordulókor újév köszöntött rájuk, úgy tartották, a fény és a világosság győzedelmeskedik a sötétség felett. Ilyenkor újul meg a természet is, ami a jövőjükbe vetett hit szimbóluma is volt. A nyári napfordulót, vagyis az egyre rövidebb nappalokat sem látták borús lelkülettel, hiszen az az időszak azt jelentette, hogy megnyugodhatnak, lélekben kicsit közelebb kerülhetnek a Teremtőhöz.
A napfordulókon jellemzőek voltak a tűzgyújtási szertartások. Máglya mellett virrasztottak, énekeltek. A regölés is innen, az ősi szokásunkból ered. Hiszen mi is a regölés? Jókívánságok a háznak, melyeket karácsonytól vízkeresztik kántálnak a fiatalok házaknál. Eredetileg ez a téli napfordulókor volt jelen, amikor a sámánok a jókívánság kimondásával idézték meg a bőséget, szeretetet, békét. Szerepet kaptak a mitológiai, csodaszarvasos énekek is.
Ősi ünnepeink manapság
Talán nem is gondolnánk, de valamilyen szinten ma is ünnepeljük a téli és a nyári napfordulót. Annak idején, amikor Géza fejedelem, majd őutána a fia, Szent István király behozta az országba a keresztény vallást, a magyarok nagy része tiltakozott. Nem akarták elhagyni ősi hitvallásukat, nem akarták megtagadni Isteneiket. Géza fejedelem pedig jót akart ezzel, hiszen idejekorán felismerte, hogy szomszédjaink és köztünk akkor maradhat csak béke és jóviszony, ha egy vallást ismerünk el. Ahogyan a kereszténység elterjedt, nekünk, magyaroknak is el kellett fogadnunk az egy Istent és fiát, a megváltó Jézus Krisztust.
Nem a magyarok voltak azonban az egyetlenek, akik nehezen adták fel ősi hitüket. Gyakran fenyítéssel sem bírták kiűzni az emberekből a hagyományokat. Gergely pápa 350-ben ezért december 25-ét nyilvánította Jézus születésének napjává. Mivel az új, keresztény ünnep és a téli napforduló ünnepe közel került egymáshoz, az embereknek nem okozott akkora gondot áttérni az új szokásokra. Innen ered a karácsony kifejezés is. Más országokban Krisztus nevéből vagy a születés szóból ered az ünnep neve nálunk viszont a karacsun kifejezésből ered. A „kara” feketét, sötétséget jelent, míg a „csun” fordulatot, átfordulást. Így vált a téli napforduló karácsonnyá.
Hasonló oka van annak is, hogy a nyári napforduló egy szent ünnepe lett: Szent Iváné. A szertartás itt annyiban megmaradt, hogy a tűz ugyanúgy hagyomány a keresztény ünnepben is. Szent Iván éjszakáján hatalmas örömtüzeket raktak, és körbe táncolták őket. Égő faágakkal járták közbe a szántóföldeket vagy lángoló kereket gurítottak jó termés reményébe, hiszen a Nap ekkor süt legjobban ereje teljében, és a Földanyára küldi sugarait.
Még ha nem is ünnepeljük így ősi hagyományainkat, jó, ha tudunk róla, régen így működtek a dolgok. A mai emberek megirigyelhetnék ősein alázatát, mellyel az istenekhez és a természethez fordultak és ragaszkodtak.
