Gryllus Vilmos dalai kicsiknek és nagyoknak

2022. dec. 30. Farkas-Csamangó Tekla

Egészen biztos vagyok benne, hogy Gryllus Vilmosról már mindenki hallott. Főleg azok, akik gyermekekkel foglalkoznak vagy maguk is szülők. Hiszen a méltán híres énekes és előadóművész dalai mára kicsik és nagyok kedvenceivé váltak. De ki is az a „Vili bácsi”, aki elképesztő odaadással és szeretettel énekel gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt?

Emlékszem óvodás lehettem, mikor eljutottunk egy koncertjére és engem már akkor lenyűgözött valami. Nem is feltétlenül a dalok vagy az énekhangja, netán a hangszerek, hanem a lénye. Persze ez csak később, úgy tizenöt-húsz év múlva fogalmazódott meg bennem. Az, ahogyan fenn ült a színpadon és közben beszélgetett velünk, gyerekekkel, és az a rengeteg szeretet, ami belőle áradt, óriási hatással volt rám.

Akkortájt még túl messzinek tűnt a felnőttek világa, ő mégis közel került hozzánk, mert tökéletesen ismerte a nyelvünket, az apró kulcsokat, amik kinyitják a kicsik szívéhez vezető ajtót. Ma már a családunk következő generációja, és egyben apraja hallgatja őt önfeledten, de azt hiszem, még mindig én vagyok az egyik legnagyobb rajongója, hiába nőttem fel.

A kezdtek

A ma már hetvenes éveiben járó zenész, akinek a dalain generációk cseperedtek fel, 1951. október 28-án született Budapesten. Iskolás korát a Kodály Zoltán alapította Lórántffy Zsuzsanna úti zenei általánosban töltötte, ez az időszak meghatározó volt számára, hiszen akkoriban sokat tanult a zenéről, hangszerekről. Talán ezért sem csoda, hogy minden koncertjén előkerül valamilyen hangszer, például a gitár. Sokan el sem tudnák képzelni őt nélküle.

Még gimnazista volt, amikor testvérével, Gryllus Dániellel és barátaikkal, Mikó Istvánnal és Radványi Balázzsal megalapították a Kaláka együttest. A Kaláka 1969 óta folyamatosan ad koncerteket és mái napig sikereket ér el. Jelenlegi tagjai között van Becze Gábor is, aki főként nagybőgőn és gitáron játszik. Az együttest Kossuth-díjjal és Prima Primissima- díjjal is kitüntették. Többek között a Magyar népmesék rajzfilmsorozat zenéi is hozzájuk köthetők.

A folytatás

Gryllus Vilmos az alapítás után tíz évig maradt az együttessel, verseket zenésített meg, csellózott és énekelt. Majd egy időre kilépett és csatlakozott egy gyerekszínházi társulathoz, ahol szintén zeneszerzőként és zenészként találta meg a helyét. Daloskönyveit és lemezeit a ’90-es évek elején kezdte kiadni, azóta ad önálló koncerteket is. 1996-ban visszatért a Kalákához, de fellép önállóan is.

Mindezt a gyermekekért, az ő örömükért teszi, bár felnőtt fejjel elnézve a koncertfelvételeket, azt hiszem, ő maga is örömét leli az éneklésben, zenélésben, előadásban, máskülönben nem aratna ekkora sikert a közönsége körében.

Legismertebb dalok és zenei stílus

Mindenki Vili bácsijának legismertebb dalait és legkedveltebb verseit nehéz meghatározni, akárcsak a zenei stílusát. Ám az biztos, hogy a népi motívumok, a népzene és a természet nagyon közel állnak hozzá. Így méltán közismert például a Kicsi út, a Kémény tetején, a sünidal, vagyis a Szúrós gombóc vagy a híres Somvirág és Mi szél hozott feldolgozás.

Ezenkívül persze nem mehetünk el említés nélkül a kisfiúk kedvence, a Traktor dal mellett, vagy a táncos lábú kislányok slágere, a Pörög a forog a szoknya mellett sem.

Lemezei közül pedig a Karácsonyi angyalok és a Maszkabál az, amely mindenki számára ismertté vált az elmúlt években, aki egy kicsit is odafigyel Gryllus munkásságára. Viszont bármelyik dalát is említenénk, bármelyik is a kedvenc otthon vagy az oviban, garantált, hogy mindegyiket szeretettel hallgatják a kicsik, ami jó hatással van rájuk. Hiszen minden egyes dallal és mondókával fejlődik ritmusérzékük, logikájuk és képzelőerejük. Ezenfelül természetesen leírhatatlan a jókedv, és az életközelség, amit e gyerekdalok hallgatása közben érezhetnek a picik, az ovis és kisiskolás korosztály. Így tehát Vilmos bácsi dalait érdemes megismertetni a gyerekekkel.

Sőt nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is ajánlott hallgatni a dalait. Azokat, akik szívesen maradnak egy kicsit gyerekek, biztos elszórakoztatják, megmosolyogtatják vagy megnyugtatják gyermekdalai is. Ám, aki ennél kicsit felnőttesebbre vágyik, annak sem kell elkeserednie. Ugyanis Gryllus felnőtteknek is örömest énekel. Tavaly például egy nekik szánt lemeze is megjelent, a Lassan, tűnődve című, melyen magyar költők verseinek feldolgozásai hallhatók. Köztük a címben szereplő József Attila-vers is.

Gryllus sokszínűségét mi sem bizonyítja jobban – a díjakon és az albumokon kívül – mint a gyerkőcökből és felnőttekből álló rajongótábora, akik alig várják a koncerteket, és akik magát az énekest is éltetik. Ha kíváncsik vagytok a koncertidőpontokra, látogassatok el weboldalára.

(Képforrás: gryllusvilmos.hu)