Bauer Barbara – Porlik, mint a szikla (könyvajánló)

2023. jan. 21. Lebán Csenge

Bauer Barbara: Porlik, mint a szikla. Nehéz szavakba önteni, hogy mennyire lényeges dolgokat adott át nekem ez a könyv. Sokkal többet kaptam, mint egy izgalmas történetet, szerethető karaktereket. Hiszen amit mesél, igaz volt.

Két lírai én elbeszélését ismerhetjük meg, melyek egymás után váltakoznak. Az egyik Amanda, a modern, karrierista nő, aki nagymamájával él Budapesten. A másik pedig Ilon néni (ahogy Amanda hívja, Mamuska), aki Székelyföldről származik, annyit tudunk róla, hogy trianon idején az édesapja Magyarországra menekítette az egész családot.

A nagymama egész életében titokzatos teremtés volt, nemhogy az unokájának, még saját lányának sem árulta el, mi is történt vele régen. Annyit azért mindenki tud, hogy a menekülő családot nagy tragédiák érték, azonban senki nem tudja a teljes történetet. Mamuska aztán gyengülni kezd, érzi, hogy már nincsen sok hátra, így hát mesélni kezd unokájának, akit sosem érdekelt igazán a Székelyföld, a hagyományok, és valójában semmi, ami nagyanyja múltjával kapcsolatos. Amanda elhatározza, hogy elutazik, és „megkeresi” nagymamája emlékeit, hogy végre ő is megérthesse, mit jelentenek a történetek, melyeket hallott, illetve hogy felkutassa azokat a titkokat, melyeket Mamuska szándékosan nem osztott meg vele. Szerinte ezt magának, Amandának kell megtapasztalnia, hogy az övé lehessen.

A lány teljesíti a nagymamája kérését és elutazik. Ami ott fogadja, az százszor több, mint amit találni remélt. Azon a földön mintha kicsit megállt volna az idő. Alig változott valami, a régi épületek, helyek Mamuska meséiből még mind ott voltak, bár kissé átalakultak. Az emberek sem változtak sokat, csupán megöregedtek, és mesterségeiket gyermekeik, unokáik vették át. Fény derül mindenre: összefüggésekre, kapcsolatokra, titkokra. És végül Amanda teljesen megismeri Mamuska történetét. Ráeszmél, hogy nem is az, akinek mondja magát, de ettől csak még közelebb érzi magát az idős asszonyhoz. Tisztelet ébred benne iránta, és mindenki iránt, akik a háborúban és trianonkor átélték a borzalmakat.

A Porlik, mint a szikla rengeteg tanulságot adhat számunkra. Kezdjük azzal, hogy Amandával, a 21. századi fiatallal együtt kapunk betekintés abba a korba, amiről a legjobb esetben még dédszüleinktől és nagyszüleinktől első kézből nyerhettünk információkat, rosszabb esetben pedig csak történelemórán tanultunk róla. A háborúról, az ország megtépázásáról, az ellenségeskedésekről, de persze a kor minden szépségéről is. A tragédiákról olvasva kissé elfogott a szégyenérzet, amikor a saját, mindennapi problémáimra gondoltam. Rájöttem, mennyire kényelmes életet élünk manapság ahhoz képest, ami száz évvel ezelőtt volt. S bár Ilon mama azt mondta az unokájának, hogy ne higgye a maga életét könnyebbnek, mert mindenkinek a saját sorsával kell megküzdenie. A saját korunknak is megvannak a nehézségei, Mamuska például azt mondta, sosem volt annyira önálló, mint Amanda. Mégis, ha belegondolok, micsoda szörnyűségeket éltek át ott, a határon túl… Mennyi szerettüket vesztették el háborúban és lázongásokban, miközben csak egymást és az otthonukat akarták megvédeni! Nagyon fáj rágondolni is.

Mindemellett, egy ilyen történet után az ember akaratlanul is belegondol, hogy saját felmenői vajon hogyan élhették meg azt az időszakot, vagy ha nem pont azt, akkor a régebbieket. Vajon a saját családunk milyen nehézségeken ment keresztül az évszázadok során?  Hiszen háborúk, betegségek, éhínségek mindig voltak.

A könyv arra biztatott, hogy próbáljam kicsit én is felfedni a múltat. Kutassak kicsit, hogy kik is voltak az én őseim, mivel foglalkoztak, miket éltek át, és hogy mi mindent tettek miértünk, a leszármazottaikért. Valószínűleg sokuk sorsát megismerve a szívem szakadna meg, és hatalmas büszkeséggel töltene el, hogy azok az emberek mi mindenre voltak képesek.

De most is büszke vagyok. Pedig nem tudok sokat.

(Képforrás: szekesfehervar.hu)