2022. aug. 15. Diós Anita
Méghozzá nem is akármilyen! Amellett, hogy zamatos és tetszetős az erdőkben szerényen megbúvó lágyszárú gyümölcse, kiváló gyógynövény is egyben.
Az erdőket, mezőket járva sok-sok érdekes, és nem kevésbé ízletes termésű növénnyel futhatunk össze, de ezek közül az egyik legismertebb, és alighanem az egyik legkedveltebb az erdei szamóca. Nem ritkán a népmesékben is feltűnik a gyümölcs, hiszen a szegényebb emberek (kiváltképpen az epret gyűjtögető gyerekek) számára értékes tápanyagforrást és finom csemegét jelentett.
Elsősorban cserjések, erdőszélek és erdei tisztások környékén bukkanhatunk rá, s jellegzetessége, hogy – akárcsak a termesztett szamóca – indákkal is szaporodik, így gyakran nagyobb számban pillanthatjuk meg a növényeket. Virágzásuk jellemzően májusban veszi kezdetét, és elég gyakori, hogy a növényen egyszerre látunk virágot és már érett, vagy érőfélben lévő termést is. A termesztett szamócáéhoz képest az erdei szamóca termése kisebb, gyakran kerekdedebb is, de ettől függetlenül éppen olyan finom, mint a kertekben nevelhető társaié.
A gyümölcs maga magas C-vitamin és antioxidáns tartalma miatt támogatja az egészségünket, de folát- és mangántartalma is említést érdemel. Mivel élelmi rostban gazdag, miközben kalóriában szegény a termés, ezért fogyókúrázók számára is ajánlatos a fogyasztása – s ez igaz a boltokban kapható termesztett földi eper termésére is.
Az erdei szamócának azonban nemcsak a gyümölcse hasznosítható, hanem a hajtásos részei, sőt, még a gyökere is! Elsősorban gyomorpanaszok, hasfájás, illetve kifejezetten hasmenés ellen alkalmazták a népi gyógyászatban, méghozzá a levelét forrázatként elkészítve. Emellett megfázás, érelmeszesedés, vesebajok, de éppenséggel gyulladások ellen is használják a növény leveleit, illetve virágait.
A levelek gyűjtése és feldolgozása azonban gyakorlatot igényel (a teljesen száraz levelek fogyaszthatóak csak biztonsággal), így inkább kész formában érdemes megvásárolni a biztonság kedvéért.
Fontos azonban tudni, hogy nem minden szamócára emlékeztető termésből tanácsos lakmározni, hiszen immár olyan fajok is megjelentek, amelyeknek a termése kisebb-nagyobb mértékben mérgező. Ez utóbbi alatt elsősorban jelenleg az indiai szamócát – avagy indiai pimpót – érthetjük, amelyet dísznövényként ültettek, ültetnek sokan, de a kedves kis talajtakaró növény elszaporodva és más kertekbe, netán a természetbe kijutva esetleg megtéveszthet a botanikában kevésbé jártas személyeket.
A két növény persze csak távolabbi rokona egymásnak (a nemzetségük sem azonos), és megjelenésükben, ízükben is jelentős különbségek vannak. Egyszerűen szólva: az erdei szamóca finom és édes, míg az indiai pimpóról ezek a hízelgő jelzők az utolsóak, amelyek eszünkbe juthatnak, hiszen kifejezetten semleges, netán kellemetlen ízű termést kóstolhatunk akkor, ha az egyéb figyelmeztető jelek netán elkerülték a figyelmünket.
Ezen jelek közé tartozik, hogy az indiai eper termése igen rücskös felületű, szemben a csak kissé rücskös erdei szamócáéval, valamint ezek a termések inkább felfelé állnak, míg az erdei szamóca gyümölcse lehajlik a hajtás végén. Mint nemzetsége (Potentilla) oly’ sok képviselőjének, az indiai szamócának is sárga színűek a virágai, ez pedig intő jel lehet bárki számára, aki látott már erdei szamócát, esetleg más szamócafajokat virágozni, mivel utóbbiaknak fehér a virága.
A tanulság tehát az, hogy noha az erdei szamóca egészséges és ízletes termésű növény, csak az fogyasszon belőle, aki biztosan meg tudja különböztetni más, hasonló növényektől.
