Orvosi zsálya: a mediterrán csodanövény

2022. febr. 04. Diós Anita

Az orvosi zsálya ugyan elsősorban a mediterrán területeken elterjedt, azonban nálunk is termeszthető, és a kertekbe is szívesen ültetik. Nem összetévesztendő a nálunk őshonos mezei zsályával, amelynek egyébként szintén vannak gyógyhatásai.

Az orvosi zsályának többféle gyógyhatása is ismert, egyebek mellett megóvja a sejteket a szabad gyökök okozta károktól a benne fellelhető antioxidánsoknak köszönhetően. Ez azért is igen hasznos, mert a szabad gyökök a sejtek károsodásához vezethetnek, és hosszú távon megnövelik a krónikus betegségek kockázatát, valamint rontják az immunrendszer működését.

Akadnak olyan kutatások is, amelyek szerint a zsálya pozitívan hathat a kognitív képességekre, és valamilyen szintű védelmet nyújthat egyes neurológiai rendellenességekkel szemben. Ezt elsősorban állatokon végzett kísérletek eredményeire alapozzák, azonban kezdeti felméréseket már emberek bevonásával is vizsgáltak. Mindenek előtt az Alzheimer-kór megelőzésében lehet szerepe az orvosi zsályának.

Ugyancsak ki kell emelni a zsálya a vércukorszintre gyakorolt hatását, hiszen egy kis mintán (40 fő) végzett kutatás szerint azoknál a cukorbetegséggel és magas koleszterinszinttel küzdő személyeknél, akik három hónapon át zsályalevél-kivonatot fogyasztottak, a harmadik hónap végére mind az éhgyomri glükózszint, mind az általános glükózszint csökkent, ahogyan a trigliceridek és a „káros” koleszterin szintje is alacsonyabb lett, mint a zsályalevél-kúrát megelőzően. Eközben a „hasznos” HDL koleszterin szintje emelkedett az önkénteseknél.

A zsálya egyik legismertebb jótékony hatása kétségkívül a gyulladáscsökkentés. Noha egyelőre tudományos bizonyítékok még csak korlátozottan támasztják alá ezt a hatást, a növényt már sok-sok évtizede alkalmazzák a gyulladásos tünetek enyhítésére.

A legtöbbeknek elsősorban a téli náthás, torokgyulladásos időszakban jut eszébe ez a hálás kis gyógynövény, pedig az íny és a fogak gyulladása esetén is hatásosnak bizonyulhat a tapasztalatok szerint – még ha a fogorvosi kezelést természetesen nem is válthatja ki.

Még tovább öregbíti a zsálya pozitív hírnevét, hogy bizonyos tanulmányok szerint gombaölő és antimikrobális tulajdonságokkal is bír, vagyis egyes fertőzések leküzdésében is segítheti a szervezetünket amellett, hogy az ezekkel járó kellemetlen, gyulladásos tüneteken enyhít.