2021. nov. 28. Tollas Tímea
A világunk egyre inkább meg van őrülve és rohan. Vele együtt szaladunk mi is, igyekszünk őrült tempót tartani az életünk váratlan kis történéseivel, miközben magunkról abszolút elfeledkezünk.
Sokan kerülnek tarthatatlan, valósággal önpusztító élet helyzetbe, ahonnan aztán nehezen keverednek csak ki. Miért történik mindez? Pontosan miért is érezzük azt, hogy már a cikk olvasása során is hideg veríték futkos végig a hátunkon és az agyunk legrejtettebb kis zugaiban ott motoszkál a félelem és a gyötrődés ettől a témától? A válasz nem annyira egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Sajnos igen összetett és sokszor erős őszinteséget, sűrű magunkba tekingetést és önvizsgálatot jelent.
Elvárások és állandó megfelelési kényszer
A mai világban igyekszünk megfelelni minden társadalmi elvárásnak, állandóan úgy érezve, hogy sürgetnek minket és lekésünk magáról az életről. Ha most azonnal nem kapunk vagy valósítunk meg valamit, azt gondoljuk, hogy a jövőben már nem is lesz rá lehetőségünk vagy hiábavaló a próbálkozás a célunkért. Mindent azonnal és könnyen akarunk megszerezni, mindezt lehetőleg úgy, hogy a kisujjunkat se kelljen megmozdítanunk hozzá.
A folyamatos megfelelési kényszer és az elismerés utáni már-már beteges vágyakozás azonban lassanként felőrli a lelkünket, akár hisszük, akár nem. Nemcsak lelkileg vág taccsra, de akár fizikálisan is a padlóra taszíthat. Ezt pedig igazán nem szeretnénk átélni, igaz? Mégis, miért tesszük, amit teszünk? Vajon miért lehet az, hogy állandóan “pusholva” érezzük magunkat, mintha nyomás nehezedne a vállunkra?
Amikor még fiatalabb az ember lánya, akkor lazábban áll az élet nagy dolgaihoz is. Úgy érzi, ráér még. Mindennel kapcsolatban. Azonban egy kis idő elteltével, látva a többi ismerőse viselkedését és mindennapi problémáit, töprengéseit, elgondolkozik. Elkezd minél több dolgot felírni arra a bizonyos TO DO listájára. A lista pedig köztudottan nem gyengéknek való, így a megvalósítása közben igencsak labilissá válik az ember.
Gyerek? Majd egy 10 év múlva talán. De ha már bevállaljuk, akkor mindent meg szeretnénk adni neki. Extrás babakocsi, beszélő baba, influencerek által agyon reklámozott kiságy és még sorolhatnám.
Karrier? Hmm, azért az sem ártana bizony. Lehetőleg valami vagány, business meló legyen, ahol elismernek, megbecsülnek és természetesen átlagon felül fizetnek. Bónuszt is szeretnénk, mert hát miért is ne? Megérdemeljük, ha már agyon dolgozzuk magunkat, sokszor még a hétvégén is.
Párkapcsolat? Cukorfelhős, pink, túlgondolt és idilli szerelem, ahol a két fél megbecsüli egymást és örökké együtt marad. A szerelmükön nem foghat az idő vasfoga sem, a kisgyerek nem keseríti meg a köztük lévő heves vágyat és mindenki boldogan él, amíg meg nem hal.
A fent leírt álomképek igen kecsegtetően hangozhatnak, de sajnos be kell látni, hogy nem valósak. Annyi ember feszült már bele abba, hogy mindenhol tökéletesen szeretett volna teljesíteni. Helytállni a munkájában, gyermeket nevelni közben, önmegvalósítani, szerelemben élni és nem mellesleg anyagilag is stabilan, egyszerre akár több lábon állni.
Amikor mindez nem jön össze és úgy érezzük, hogy kicsúszik a lábunk alól a talaj, jön a parázás és a rástresszelés fázisa. Nehéz és felesleges kérdésekkel kezdünk el foglalkozni és ha valami nem stimmel, magyarázkodni kezdünk, sokszor még saját magunknak is.
Siker vagy család?
Nem kell nagyon kutatni, elég ha körülnézünk egy munkahelyen vagy éppen az ismeretségi körünkben, hogy rádöbbenjünk: egyre több a munka mániás, agyon hajszolt ember. Van, aki a sikerért és az elismerés édes ízéért, míg mások a jó fizetésért, illetve a megélhetésért küzdenek. Tepernek minden egyes nap, észre sem veszik sokszor, hogy ördögi spirálba kerültek. Egyre több elismerő szót, netán kitüntetéseket várnak. De ugye mondanom sem kell, hogy előléptetés vagy áttörő siker nem létezik tenni akarás és sokszor 16 órás munkaidő nélkül.
Előbb utóbb eljön az a pillanat mindannyiunk életében, amikor bizony választás elé kényszerülünk. A karrierünket építgessük szintenként, egyre feljebb és feljebb törve vagy a családnak és a szórakozásnak szenteljük az életünket? Nehéz, súlyos kérdés ez és nem létezik rá helyes vagy igazán korrekt, diplomatikus válasz.
Lesznek olyanok, akiket a munkájukban való előrébb törés elégít ki és tesz majd boldoggá, azonban azokat sem szabad elítélni, akik a gyermeküknek vagy a szeretteiknek élnek minden egyes nap.
Kevés fizetésből megélő, magukra maradt anyukák, akik egyedül nevelik a kis csemetéjüket, mindenféle segítség nélkül. 50 éves, önzetlen nagypapák, akik mérhetetlen szeretettel vonulnak nyugdíjba, csak hogy a kisunokájukkal tölthessenek innentől minden pillanatot.
A pillanatok ugyanis meghatározóak az életünkben. Amikor idősebb leszel és visszatekintesz, elképzelhető, hogy pár dologra már nem fogsz tisztán emlékezni. Arra, hogy hány e-mailt küldtél el egy dolgos munkanap végén vagy a bankszámládon nyugvó hat számjegyű végösszegre. Az igazi, feledhetetlen percekre viszont, amelyek valódi mosolyt csaltak az arcodra garantáltan emlékezni fogsz. Élményekre, emberekre magad körül. Reakciókra és a szeretetre.
Éppen ezért szeretnék kitérni arra, hogy ne ítéljük meg egymást, ha a karrier vs család kérdése kerül terítékre egy beszélgetés során. Lehet, hogy te csak annyit észlelsz, hogy a másik fél folyton a gyerekéről áradozik és semmilyen más témához nem szól hozzá. Ilyenkor mindig gondolj bele, hogy valószínűleg okkal teszi. Ami számodra dicsekvésnek vagy felvágásnak tűnik, az számára az egyetlen értékes kincs, amiért minden nap felkel és küzd. Hiszen minden csak nézőpont kérdése, ugye?
Ha egy közeli ismerősöd teljesen megszállottja a munkájának, de boldog tőle, hagyd, hogy a beszélgetésetek során beszámolhasson ezekről az élményekről. Neki arra van szüksége mindenek előtt, hogy elismerjék és megbecsüljék. Figyelemre éhes, de nem a szó rossz értelmében. Kívülről beképzelt, felfuvalkodott hólyagnak tűnhet, aki a pozíciójával és a fizetésével kérkedik, azonban ha kicsit mélyebbre ásunk, feltárulhat az igazság. A büszke, roppant magabiztosnak tűnő ismerős valójában egy gátlásos kisgyermek, akinek a dicséret a legnagyobb ajándék, amit valaha adhatunk.
Mindent, amit eddig gondoltál erről a sokszor vitatott témáról, most engedj el és csak a fontos dolgokra koncentrálj. Arra, hogy Te hogy is állsz ehhez a kérdéshez. Siker vagy család? Ne feledd, nincs rossz válasz, sem kifütyülés vagy paradicsom dobálás a válaszodért. Bármelyiket is válaszd!
A kulcsfontosságú lényeg: Ne a sárgán kikövezett utat válaszd, hanem azt, amelyik a boldogságodhoz vezet!
