2021. aug. 11. Farkas-Csamangó Tekla
Átélni a gyermekáldás örömeit és nehézségeit az élet velejárója, ettől válnak színessé és izgalmassá a mindennapok. Ettől leszünk még felnőttkorunkban is egy kicsit gyermekek, hiszen mi jelentjük valakinek a világot, akit már azelőtt szeretünk, hogy a karjainkban volna, hogy tudnánk róla, kicsoda ő valójában…
Ám sajnos nagyon sokan vannak olyanok, akiknek évek próbálkozása után sem adatik meg, hogy vér szerinti gyermekük legyen. Viszont szerencsére nekik is van esélyük, hogy családdá váljanak, méghozzá örökbefogadás útján.
Az örökbefogadás hosszú lelki útján
Ma Magyarországon törvény szabályozza az örökbefogadás módját. Évről évre életbe léphetnek változások, de ami szinte örök marad, azok nem a jogszabályok, hanem a lelki folyamatok, amiken a leendő szülők keresztülmennek. Számos kérdés adódhat, most csak néhányat vetünk fel.
Mit kezdjünk saját megpróbáltatásainkkal?
Mint minden szülő- gyermek kapcsolatban, itt is igaz, hogy a gyerek mintegy radarként érzékeli a körülötte zajló eseményeket. Tehát olyasmit is észrevesz, amit nem mondunk ki előtte. Emiatt nélkülözhetetlen, hogy megküzdjünk, megbékéljünk saját traumáinkkal. Jelenesetben elsősorban azzal, hogy nem lehet vérszerinti gyerekünk. Hogy minden igyekezetünk és próbálkozásunk hiába volt e tekintetben. Ezt nem szabad a szőnyeg alá söpörni, és nem szégyen – sőt, gyakorta szükséges – felkeresni egy pszichológust. Ugyanis csak tiszta fejjel és lélekkel leszünk képesek megfelelő figyelmet szentelni örökbefogadott gyermekünknek.
Hogyan befolyásolja a gyermeket a múltja?
Bizonyára mélyen érinti az, amit korábban átélt. Főleg akkor válik komollyá a helyzet, hogyha nem születésekor adták örökbe, hanem úgy emelték ki a családjából. Fel kell dolgoznia ezt a megrázkódtatást, az elszakadást, az esetleges családi problémákat, elhanyagoltságot, bántalmazást. A sokkot átélt gyerekek másfajta kötődéssel rendelkeznek, nehezebben fejezik ki magukat, és gondok lehetnek a belső világukkal is. Éppen ezért megfontolandó szakemberhez fordulni velük.
De ne feledjük, hogy egy örökbefogadott gyermek is épp ugyanolyan gyermek, mint a másik. Szeretetre, odafigyelésre, gondoskodásra van szüksége, és idővel kialakíthatunk nála határokat, valamint mély pozitív élményeket, kapcsolatokat.
Egymásra találhatunk?
A szülő akkor válik szülővé, amikor megtudja, hogy babát vár. Vagy éppen akkor, mikor világra jön a gyermeke. Ezért tartják úgy sokan, hogy az anya és az apa, illetve gyermekük egymástól valók. Hiszen egymást teszik azzá, akik. Talán ezért félnek egyesek attól, hogy egy adoptált gyermekkel egészen más a helyzet. Hogy nem fognak úgy kötődni egymáshoz, mint szülők és a gyermek általában.
Érdemes kitérni arra, hogy ebben a felfogásban is lehet némi igazság, de ha el tudjuk fogadni a gyermeket teljes valójában, az ő saját világával együtt, és kezdettől fogva nyíltan kommunikálunk vele, akkor kötődésünk éppen olyan boldog és tartalmas lesz, mintha vér szerinti utódunk lenne. E kötődés kialakításában segíthetnek tanácsadók is, és az örökbefogadás előtti tanfolyamot is célszerű elvégeznünk.
Mikor és mit mondjunk az örökbefogadásról?
Amíg régebben az volt az általános felfogás, hogy akkor beszéltek a gyerekkel – és sokszor a környezettel is – az adoptálásról, amikor már elég nagy volt ahhoz, hogy megértse, mindez mit jelent, ma inkább arra buzdítják a szülőket, hogy rögtön a legelején tisztázzák mindenkivel, aki az életük része, hogy örökbe fogadtak. Így számos sokktól megkímélik a kicsiket, de az idősebb gyerekeket is.
Természetes nyugalommal mesélhetünk arról – életkori sajátosságoknak megfelelően – minden gyermeknek, hogy adoptáltuk, legalábbis így vélekedik a legtöbb terapeuta. Emellett ajánlanak egy kiváló módszert is az örökbefogadás nyíltan kezelésére: az ünneplést. Azt javasolják, hogy ünnepeljük meg a családdá válás napját, mintha egy születésnapot töltenénk együtt. Így igazi családdá érhetünk, és a gyermeket örömmel tekinthetjük sajátunknak!
Ti, hogy látjátok? Készek lennétek örökbe fogadni?
