2020. máj. 07. Szűrös Ivett
A pályaválasztás előtt álló diákoknak nincs könnyű dolga. Igaz, vannak olyan magabiztos, öntudatos fiatalok, akiknek határozott elképzeléseik vannak a saját jövőjükről, ám igen sok továbbtanulás előtt állónak bizony komoly fejtörést okoz, hogy meghozza élete egyik legfontosabb döntését.
Természetesen a tanulmányi átlagtól, az érettségitől, valamint az esetleges felvételi eredményétől függ, ki és milyen szakok, illetve felsőoktatási intézmények közül válogathat, ám azért elmondható, hogy vannak népszerűbb és kevésbé népszerű hivatások.
Egyeseknek fontos, hogy olyan szakmát válasszanak, amelyben nagy valószínűség szerint előre látják majd, honnan, hová tartanak, míg másoknak ez egyáltalán nem szempont. Előbbire ismert példa a pedagógus-életpályamodell.
Természetesen többféle oka lehet annak, hogy valaki tanár akar lenni. Csak az egyik ezek közül a kiszámítható életpályamodell. Vannak, akik a szülők hivatását követve lépnek erre a pályára, másokban nagy az elhivatottság, és bizony vannak, akik meggondolatlanul, esetleg jobb híján döntenek úgy, hogy pedagógusok lesznek.
Bármi is legyen a pályaválasztás motivációja, de ha már valaki eljutott odáig, hogy gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket oktasson, akkor elvárható, hogy azt a legjobb tudása szerint tegye. Nyilván, az sem mindegy, hol és milyen iskolában oktat valaki, milyen a tanulók ismeretek iránti befogadási hajlandósága. Ugyanis mást jelent az ország egyik jó nevű magánintézményében és megint mást egy szegényebb településének iskolájában pedagógusnak lenni.
Sajnos manapság az is probléma, hogy a szülők és a társadalom az oktatás mellett azt is elvárja a tanároktól, hogy neveljék a gyerekeket. Régebben ezzel nem is volt gond, hiszen a pedagógusokat megbecsülés és tisztelet övezte, a diákok hallgattak a jó és intő szóra. Azonban ez, csakúgy, mint oly sok minden, mára „kiment a divatból”. A szülők és az iskola egymásra mutogatnak, kinek is a feladata a nevelés. Igen, a tanároknak a tanítás és az adminisztráció mellett nevelni is kell. Ám az tőlük sem elvárható, hogy kezelhetetlen, a szülők által szabadjára engedett gyermekeket teljesen a nulláról tiszteletre, jó modorra és a másikkal szembeni elfogadásra sikerrel megtanítsanak. Hiszen, ha még ez a feladat is teljes egészében rájuk hárul, akkor már egyáltalán nem marad idejük az olyan fontos dolgokra, mint például a tanulók ösztönzése, inspirálása.
A tanári hivatást választók, gyakorlók számára mindenképpen kijár a tisztelet. Magyarországon június első vasárnapján ünneplik, köszöntik a pedagógusokat.
